A mai témánk nem más, mint a
szerelem.
Love.
Amour.
olin.
Liebe.
Jó mi?
Hát nem.
Egyeseknek, a "kiváltságosoknak" megadatott, míg
mások csak távolról nézik, így
nem értik mi az és m'ért oly' túlértékelt,
aztán megtapasztalják, és... ennyi volt. Vége.
De nem szaladjunk még ennyire előre.
Az első alkalom mindig különleges, csodálatos,
és hihetetlenül addiktív.
El sem tudod képzelni az életed Nélküle,
napjaid a fellegek közt lebegve telnek,
lábaid nem szenvednek a megtett kilométerektől,
míg kezét kezedben érzed, csak ő van és semmi más,
lebegtek csendesen az éjszaka folyamán,
a többi ember? Mi az? Zajforrás csupán,
nem számít senki más és senki más.
Aztán egy idő után...
Egy reggel majd felébredsz és rád tör az igazság.
"Biztos, hogy ez kell, biztos, hogy ő, nem pedig egy bárki más?"
Később meglátod és elszáll a gondolat,
de ha egyszer már megjelent, nem visszakozhatsz,
a magokat elvetették, s eljön a pillanat.
Rájöttél.
A szerelem nem állapot, nem is betegség,
viszont egy tünetegyüttes, s mint olyan, kezelendő,
gyors beavatkozás szükségeltetik, hosszú kúrára már nincs idő.
Ekkor tömeg vesz körül,
hangosak, te pedig elkezded mondani:
"Tudod, az van, hogy (ez így nem és szerint vége)..."
Mire Ő visszakérdez: MI VAN?
"Hát ez az... mi nincs.
Mi már nem vagyunk. Vagy te és vagyok én,
talán harmadik fél szerint "ti" vagy "ők" vagyunk,
de "mi" már soha többé."
S Ő csak néz rád, néz rád némán,
csak néz rád és áll, míg mások mennének,
és néz is rád mintha nem értené szavaid és azoknak súlyát,
te pedig bámulsz rá bután és propán, akarom mondani
profánnak nem tetsző szavakat kiabál,
s e mellett nem kapsz, csak sírást.
Most mi legyen? Meg nem vigasztalhatod, te tetted ezt,
te okoztad, segíteni nem lehet,
jobb híján csak elsétálsz míg ő elhord mindennek,
és mindenek felett ennyit tudsz mondani: "Ég veled".
Ő pedig csak annyit mond, "remélem megdöglesz".
Nem felelsz rá semmit, végül is kiérdemelted.
Mikor haza érsz, realizálsz, végre elmondhatod "szabadság!"
Ez így szép és jó, de mihez kezdesz majd ezután?
Egyedül vagy, túl korán léptél, nincsen senki "bárki más".
Így megy ez: rosszul jön ki a lépés,
vétesz egy hibát, s azon mélázol kivel pótlod Őt egy magányos éjszakán,
csak hogy senki sincsen ezután.
Egyedül vagy és rád tör az igazság,
a valódi igazság,
egyedül maradtál.
Sodródsz az élet tengerén és te vagy a kapitány,
csak hogy nincs melletted senki más.
Sok hal van a tengerben -- mondják, mégis
hálód szakadt, szigonyod törött, fejed felett vihar, vitorlád elrepül,
eveződ eltörik, kezedet megvágod, cápák közelednek, megpróbálsz küzdeni ott,
ahol a remény már nem csak halott, el is temették.
A föld alatt fekszik, te pedig sodródsz az árral,
hullám közeleg, mi szellemeket láttat, imádkoznál, de nincs kihez és kiért,
menekülnél, ha lenne bárhová,
közelednek a cápák, közeleg a hullám, s nincs számodra menedék...
Ennyi volt. Már véget ért.
---
Ha egyszer rád talált, soha ne dobd el,
különben egyedül maradsz a végtelen tengeren,
hol segítség nincs, csak te és az elkerülhetetlen vég.
S még ott is, az halálnak peremén rá gondolsz ismét,
de ő már nem gondol rád soha többé.
- /.\\\ Victorix
| //\ \\\ ===============================
| _|_ Inamorata Luckseeker
Shadowy meadows
Surround the valley
Skinny wee fellows
Pushing a trolley
The grasses are green
The sky is melancholic...
Concepts for Writing is a document I wrote during April of 2020 to present some of my (currently and mostly) unused or somewhat abandoned concepts. I completely forgot about it and never posted anywhere, until now, when I do post it basically exactly as it was...
"...And so shall we begin." The voice of Mr. Soft echoed from the lecture hall's faraway walls. The auditorium was scarcely populated, students sat far and wide, as it is customary during a pandemic, which meant that the professor's question were answered by more scalps than usual. Sleeping in classes were not unheard of, but when you take away the possibility of misbehaving, one cannot make matrix arithmetic interesting enough for the masses to keep them awake...
Very short (~200 words) flash story inspired by a rather depressing song in basically the same setting as another (early, thus bad) short story of mine.
Published on 25th December 2020.