Állok a réten
Várok a régen
Réges régen megtörtént csodára
És nem látok, csak végtelen odákat
A fákról, a térről, a kövekről, 'kutakról
De nem látok a közegtől
Nem látok az utókor
Reményét nézem és ő is lát még
Lát, néz és nem ért
Ki ez a rém?
Mi ez a lény?
Mi ez, egy förtelem?
Ki, ha nem én?
Nem én, de nem is ő
Ki az a talány, ki az a titok
Aki feltárja a reményt, aki elmondja a szitkot?
Keresem, de látom
Menekülök, de várok
A kék kezeknek tengerében állok és hálok
Ez egy kifordult világ, a jobb is már balra
Nem szerettek engem, de nem is vágyom arra
Egy kísérlet csupán, egy félrement próba
Kiszakítja füled és lehúzza szavad
Megy mind a szemét szavak tengerének mélyire
Ahol az új termés összefut és nem vágynak régire
A választ kutatom fehér köpenyben
Petri csészét tartok mind a két kezemben
Az egyikben penész, a másikból zene jő
Az egyik kultúra, a másik csak levegő
Állok a téren
Várok a télben
Várok a nyárra, hogy érjen már véget
Késő van, este, a sötétben vonaglok
Felettem éjszakám, alattam cirmosom
Megülöm a macskát, felmászok a falon
Segítségért kiáltok, lejönni nem tudok
Mi az a fán?
Ki az a lány?
Mi az a förtelem?
Honnan az árny?
Nem vagyok a lány, kit senki lát
Nem ismerem a fényt, 'mi vetíti árnyékát
Tudom, hogy ott van, odakinn rejtezik
De senki ember fia nem látta merre visz
Elvisz majd, elvisz a lány
Mutat majd zenét, gyönyört és csodát!
Mutat majd tüzet, lángokat, kaszát
Állok a jégen
Várok a stégen
Várok a stégen a feszülő kötelékre
Indul a hajó, felpörög a motor
A kötél fojtogat, mondhatni szoros
Finoman fogja lábamnak idegit
Teszteli a rendszereknek minden működésit
Ha késne a jel vagy elveszne valahol
Megtalálná a hibát, de az működik konokul
Mi ez a tánc?
Ki ez a lány?
Ki ez a förtelem?
Mi ez a vágy?
Ki ez a lány, kivel keringünk körbe
Mi ez a furcsán 'nyugtató háromnegyed ütem?
Mindekin fehér, de rajtunk a fekete
S megnyugtat a gondolat; itt vagyok ővele
Csak én és a lány kinek szeme 'pillája
Éjsötét és nyugodt minden porcikában
Érzem illatát, a falfehér rózsáét
Megadnék mindent, írnék és csodálnék
Forgunk csak körbe, járjuk a táncunk
A végtelenbe leszünk mire majd megállunk
Áldom a teremtőt és átkozom nevét
Hogy nem találtam rád korábban de miért?
Érzem sugarát a bőröm pitvarában
Boldog vagyok a kósza ringatásban
Keze kezemben, mikor elmondják az ódát
És megkapom tőle létem legutolsó csókját.
Visszatértem! Dschorsaanjo's back! o moku e moku Kamala
mi nasa, la sina nasa, la mi mute li musi e kalama...
Today I wrote a poem.
You might not like it as a poem,
But at least poem rhymes with poem,
And it works well for a poem...
Szerettem egy lányt annó.
Úgy hittem boldog voltam akkor,
de jött a sors és közbeszólt,
nem tudtam, de éreztem,
hogy valami változott.
A világunk változott.
Más lett a hely, más a pozíció,
más a forgás sebessége, más az ember egészsége,
más a légkör, más a nyomás,
érzem már, 'hogy feszül a dobhártyám.
Más a rezgés, más a hullám,
remeg a hangszál.
Túl sok a basszus, túl halk a gitár,
diszharmóniában játszák a Bohém Rapszódiát,
ez így nem működhet tovább...
This post is in Hungarian! Please don't worry, I'd be writing it in English if it was about things that I activaly do in English. But this happened to be one of the very few exceptions that heavily language-dependent (at the moment at least)
Nemrég feltöltöttem a Szerettem őt új verzióját, valamint az eredeti "végleges" verziót. De mi vezetett ahhoz, hogy újra fel kelljen töltenem egy verset, pedig még a cím se változott?
Szerettem egy lányt annó.
Úgy hittem boldog voltam akkor,
de jött a sors és közbeszólt,
nem tudtam, de éreztem,
hogy valami változott.
A világunk változott.
Más lett a hely, más a pozíció,
más a forgás sebessége, más az ember egészsége,
más a légkör, más a nyomás,
érzem már, 'hogy feszül a dobhártyám.
Más a rezgés, más a hullám,
remeg a hangszál.
Túl sok a basszus, túl halk a gitár,
diszharmóniában játszák a Bohém Rapszódiát...