[vers] Ezúton formálisan is felbontom minden korábbi kapcsolatomat Önnel

Írtam egy levelet,
mit soha el nem küldtem,
így inkább most felolvasom, rendben?
Emígyen szóla versem:

Tisztelt Drága Hölgyem,
Azért írok Önnek,
mert eljött a pillanat,
mikor a szívem megszakadt.
Mármint az Öné meghasadt
egy másik úriember alatt, kinek kardjába dőlt.

Tudniillik ismerem őt,
párbajra hívtam, meglássuk kié lesz Ön, a Nő.
A város széli ferde dombon találkoztunk,
langyos napsugarak világították arcunk ott,
ahol Ön is járt mint társaságom,
hol a pléden ettünk, majd inkább egymáson
feküdve töltöttünk egy kellemes estét,
most az Ön hithű szeretője játsza a medvét,
mi elüldözött annó.

Itt állunk hát és még néhányan néznek,
felidézvén egy Önnel töltött szép emléket,
miről most inkább nem beszélek.
Kettő a száma kézi agyúinknak,
hátat mutatunk egymás hátjainak.
Egy, kettő, három, négy, öt.
Megfordulunk. Az idő is megáll
felhúzzuk a kakast, mi megüti a szeget,
robbanás! A golyó száll
el a messzi rengetegbe.
Kihúzzuk a kardot, markoljuk a szablyát,
rohanunk, kiáltunk, vágunk és aztán?

Ennyi volt?
Nem mozog a bitorló, az előbb még felém futott fejvesztve,
most pedig csak fekszik nyugodtan, pont úgy, mint futott, fejetlen.
Hát ennyi volt? -- kérdezem magamtól,
mire rájövék hirtelen, hogy tényleg csak ennyi volt.
Vesztettem.

Látja? Önnek kellett kardjába dőlnie,
s most, hogy végre csak én maradtam, mégis Ő nyer,
hisz míg én tovább kell hogy haladjak utamon,
az Ön társaságát nem élvezheti csak az a bitorló barom,
ki nem volt képes célozni pontosan.
Meglehet, ezért nem dagadt meg az Ön hasa,
elvégre mi megfogadtuk, hogy a házasságig várunk boldogan,
Maga nem volt képes várni, s Magába fogadott boldog-boldogtalant.

Elismerem, mindez az én hibám,
hogy nem jöttem rá, hogy az nem aludt tej volt minden nap a arcán.
És a szétszakadt kelmék és ruhák? Csupa alul öltözék,
nem ám a szoknya, nem ám a kendő,
mindig a fűzők és azok az izék
miknek nevét sem tudom. Elnézést.
Tudja, azok a kis nadrágocska darabok,
miket a szoknyája alatt hordott és sose volt másnapos,
csupa egyszer használt darabok.

És hát most, midőn elhagy kis napocskám minden sugara,
ezúton kívántam elmondani Önt mindennek, s mi szívem bátja,
de hát mindhiába, hisz az Önnek sírján ülve háltam
nem mással, mint az Ön húgával,
kinek jegyese volt az Ön szeretőjének a bátyja.
Teljes a kör.

Ideje hát elköszönnöm.
Hazudhatnék minden jót és ígérhetném hogy találkozunk,
de mindketten tudjuk, hogy kapcsolatunk réges régen elátkozott.
Ön pokolban, és én meg élek,
az Ön húgával éldegélek,
az apja pénzét elzenélem,
s mikor már megszereztem mindenét...
Szemet hunyok, s elmesélem
fiamnak, hogy dobta el Ön Önnön saját életét,
csupán azért mert félt,
hogy tán a szeretője félrelép.