Szerettem egy lányt annó.
Úgy hittem boldog voltam akkor,
de jött a sors és közbeszólt,
nem tudtam, de éreztem,
hogy valami változott.
A világunk változott.
Más lett a hely, más a pozíció,
más a forgás sebessége, más az ember egészsége,
más a légkör, más a nyomás,
érzem már, 'hogy feszül a dobhártyám.
Más a rezgés, más a hullám,
remeg a hangszál.
Túl sok a basszus, túl halk a gitár,
diszharmóniában játszák a Bohém Rapszódiát,
ez így nem működhet tovább...
Hatodik fellépésem során előadott versem.
Pas' toka era! Üdvözlöm a népeket
Mondhatnék szépeket, de csak a valóság érdekel
Túlcsordult az utálat
A hivatalos csatornán
Nem hallani mást, mint hogy Állj le! meg Takarodj!
Azzal nem törődve, hogy mára hallani sem akarod...
Ezt adtam elő az ötödik fellépésemkor és hát... ne olvasd el. Erről én nem fogok beszélni és ha nem is tagadom le, nem szívesen beszélek róla -- ez csak egy kísérlet volt, semmi több.
Kicsiknek,
de inkább nagyoknak mutatom be szeretettel:
Esti mese nem is olyan kis gyerekeknek...
A mai témánk nem más, mint a
szerelem.
Love.
Amour.
olin.
Liebe.
Jó mi?
Hát nem.
Ez volt a harmadik előadott versem.
Közeleg a tél
A hó lepte rétek sétálva mentén
Álmodok Róla haszontalan én
S tán hibás a szórend, várj még, várj még
Hisz közeleg a tél...
Ez lenne a másodikként előadott slam versem.
Tik-tak, tik-tak, tik-tak...
Hét óra van.
Reggel vagy este?
Hát még sötét van...
Reggel kell, hogy legyen az,
Legalábbis úgy remélem...
A legelső előadásom... inkább nem gondolnék vissza rá (borzalmas volt).
Mindig is tetszett ez a műfaj,
de eddig nem jöttem, milyen is lenne ha,
mert mikor próbálgattam, szomorúan realizáltam,
hogy nincs meg hozzá sem kiállásom, sem hangom, sem ötleteim,
sem pedig az ambícióm, vagy legalább annak halovány nyoma
önbizalom-hiánytól megtelt légüres vákuumomban,
mit lelkelmnek is nevezhetnék.